Nehéz szívvel jöttem el az iskolámból. Délután negyed hat. Gombóc a torkomban, a gyomromban, mindjárt kinn vagyok a kapun, csak addig ne jöjjön szembe senki, csak el innen gyorsan! Zakatol az agyam. Ez ugyanaz az iskola...? Nemrég még mindenben segítettük egymást, önzetlenül megosztottunk tudást, információt, gondokat és örömöket.  Nem érzem a támaszt,a közös felelősségvállalást, az együttgondolkodást. A sorsot is átkozom. Miért engem? Miért ezt a szerencsétlen kis társaságot nézte ki magának? Téved, aki azt hiszi, tovább növelheti a terheinket. Az nem lehet, hogy kétszer üssön el ugyanaz a vonat!
  Új gyerek jött az osztályomba. Első naptól kezdve percenként robbantotta szét mindazt, amit egy éven át keservesen építettünk. Súlyos pszichés zavar,megerősítve hatalmas ellenállással az lakóhelyváltás miatt. Egy hónap után a délelőtti négy óráról igazgatói utasításra kiemeltük az osztályból. Fejlesztő kolléganőm foglalkozik vele kb.3 hete. A problémák azóta is gyűrűznek.
 Írtam a szülőknek - még amikor köztünk volt - keressenek meg, sürgős teendőink vannak. Semmi válasz. Felhívtam őket, jöjjenek be az iskolába, gondok vannak, beszéljük meg. Nem jöttek. Két nap múlva - egy újabb súlyos vétség után - igazgatói telefonra végre megjelent az anya. Kiderült, a gyerek régóta pszichiátriai kezelés alatt állt, de a szülő felülbírálta, megszüntette. Nem tehetünk semmit. Csak a szülő viheti el, a pszichiátrián az iskolával nem állnak szóba. Az anya ígéretet tett, időpontot fog kérni, felkeresi a pszichiátert. Eltelt három hét, és nem tett semmit.
 Tegnap esetmegbeszélésre hívtuk a szülőket. (Nem volt egyszerű. Az iskolai levél "címzett ismeretlen" útján visszajött. Másik levél, más címzettel. Személyes megkeresés, időpontegyeztetés, ígéret, ott lesznek.) Nem jöttek el.
  Délután négykor hatan vártunk rájuk. Igazgató, helyettes, ifjúságvédelmis, napközis, fejlesztő és én. Öt gondterhelt, sokat próbált "végvári" tanerő és egy fiatal, ambíciózus, szeptemberben visszatért fejlesztő pedagógus. Fiatal, heves, hangos, modoroskodó, kategórikus véleménnyel, ellentmondást nem ismerő stílussal. "Vissza kell integrálni az osztályba, kezdjük el fokozatosan visszaszoktatni, mert ez nem megoldás." Ő nem tud közben dolgozni tőle - mellette maximum 2-3 gyereket visz ki egy-egy osztályból -, sajnálja azokat a gyerekeket, akiket fejleszthetne, ha nem kellene állandóan erre a gyerekre figyelnie. Hallgattam. Hittem a "végváriakban".
  Belülről pedig feszítettek a korábban hallottak. A családsegítők nem tehetnek semmit, mert nincs bejelentett lakcímük a városban és különben is hónapok telhetnek el, és ha védelembe vennék is... és náluk is leépítik a létszámot... A jegyzőhöz ne, mert még nem jártuk végig a több hónapos papírgyártás rögös, és sehová sem vezető útjait... A  nevelési tanácsadó, tanulási képességvizsgáló  szakvéleménye szerint  2 tanulóként kell  számításba venni... 
  A vita még mindig tartott a fejem fölött. Közben arra gondoltam ott van a párhuzamos osztály, ahol a huszat sem éri el a létszám. Ez a gyerek nem velünk kezdett, meg lehetne próbálni...
  Fiatal kolléganőnk felszólít, kezdjem el visszahelyezni az osztályba. Mostantól a reggeli beszélgetések idejére mindenképpen - mondja okoskodva - , aztán ... Igazgatónk helyesel. Nem tudja, hogy a gyerek minden reggel ott van a beszélgetéseken, amíg ifjú kolléganőnk negyed kilenc előtt néhány perccel úgy nem dönt, hogy most már bejön érte. Minden nap tönkreteszi ezzel a közös beszélgetéseket. Amíg a gyerek cammogva készülődik, ő még példabeszédeket is tart közben. És most ezzel jön elő?! Nem szólok. Kétségbeejtő, hogy nem látnak át rajta!
 Előjövök a párhuzamos osztályba helyezéssel. Nem lehet. Ha hozzám írták be szeptemberben, csak fegyelmi procedúrával helyezhető át. Ítéltessek el! Mást mondok.
-A szülő becsapott minket, amikor bejelentés nélküli lakcímet adott meg! Nem is tartozik a körzetünkhöz!
- Felvettük. Nem lehet kitenni.
 Mi legyen hát? Egy hónap próbaidő, amíg a pszichiátriai kezelés intéződik, aztán visszatérünk rá, csak közénk kerülhet vissza. Istenem! Mit vétettem?!
 Végváriak! Nem pakolhattok rám több terhet! Egy hónap?! A súlyos pszichés zavar a gyerek óvodába kerülése óta ismert, most egy hónap alatt mire számítotok? Ha végérvényesen hozzám tartozik, hogyan engedhetném, hogy most másnál legyen még egy hónapig?
 Jön a vonat. Ugyanaz a vonat...!!!