Talán érdemes lenne a többieket is megkérdezni, mert sajnos nekem - nekünk is hasonló tapasztalataim vannak. A Képesség-vizsgáló "lassúsága" talán magyarázható azzal, hogy az elmúlt évben kötelezték őket, MINDENKI - akit valaha mértek felülvizsgálatára. Nem végeztek. Sokszor probléma, hogy nem küld az iskola az anyaghoz orvosi (gyermek) szakvéleményt, pedig kötelező. (nem véletlen, aki már próbált ilyet kisírni az orvosoktól, tudja miért.)A Képességvizsgálónál és a Nevelési Tanácsadóknál is, iszonyatosan sok a "lyukasóra". A behívott gyerekeket ugyanis nem viszi el a szülő. Az iskola pedig csak akkor teheti (ha van rá gyermekvédelmis vagy valaki), ha a szülő ezt írásban engedélyezi, de a vizsgálat eredményét még ekkor is a szülőnek kell aláírnia. Nálunk - gyermekvédelmis viszi - szülővel együtt. De így sem mindig működik. A Nevelési Tanácsadó pedig olyannyira túlterhelt a vizsgálatokkal, hogy terápiás foglalkozásokat már nem vállal. Megoldás lehet még, több gyermek esetén a szakértők jönnek ki, a suli arról gondoskodik, hogy aznap minden gyerek szülővel együtt bent legyen. Mi mindet végigpróbáltuk. Eredmény: mint mindig : légy zseniális pedagógus és oldd meg az osztályban.

Én is kíváncsian várom, vajon van-e olyan kolléga, akinek jó tapasztalatai vannak.
Mit ér az a vizsgálat, ami sok esetben egy éves várakozás után kerül lebonyolításra?

Semmit. Sőt a kötelező felülvizsgálat előtt részletes véleményt kértek tőlem a gyerekről. én leírtam mi meglátásom. A gyereket be se hívták, de küldtek egy oly felülvizsgálati"eredményt" amiben egy az egyben az én/nem pszichológus, nem gyógypedagógus/ véleményem volt leírva. Az őszi újabb teljeskörű felülvizsgálatra kijöttek városunkba és berendelték az összes diszes gyereket és megállapították hogy az eddig őáltaluk diszesnek nyilvánított tanuló kb.70 %-a hipp-hopp megokosodott és már nem is diszes.

Én tudok ilyen fenntartót, mivel a kérdés így is szól, le is írom a nevét: Kerecsend Község Önkormányzata. Aki nem hiszi -mint a mesében- járjon utána. Nem is ez a baj. A probléma megléte esetén is az egyébként eddig maximálisan korrekt szakértői testület -egészen egyértelműen felső, értsd minisztérium, ....főosztály, stb. nyomásra- statisztikai alapon sorolja vissza a gyerekeket. Erre van egy tanulságos történetem, amit cigány értelmiségi barátomtól hallottam. Egyszer felhívták a figyelmét arra, hogy ne használja a cigány szót, mert az pejoratív! Erre azt mondta: Ezentúl mondjuk azt a "cigány" helyett, hogy asztalláb! majd néhány hónap múlva az lesz pejoratív??? Szóval: mondhatjuk azt egy problémára, hogy nincs, attól még az létezik. A bűn nem a probléma megnevezése, hanem annak bármilyen okból való elkendőzése, mert: "Fokozza a problémát, aki elkendőzi azt!"

Dolgoztam iskolában is, 12 éve nevelési tanácsadóban vizsgálok, fejlesztek. Munkánkat van aki feleslegesnek tartja, de a visszajelzéseink szerint az "okoska-sokat dolgozó", tájékozatlan kollégák által elrontott gyerekek is csak nálunk kötnek ki. Szerencsére a mi megyénkben nem ez a jellemző. A várakozási idő tényleg sok, majd két-három hét!!! És kedves ítélkező kolléga!
Gondolkozzon el azon, hogy Ön(ök), (több tíz fős kollektíva)nap, mint nap találkoznak a problémás gyermekkel és mégsem sikerül megoldaniuk a helyzetét, nekünk néhány alkalom áll rendelkezésünkre az okok feltérképezésére, úgy hogy vagyunk 6-an a tanácsadóban a szükséges 21 fő helyett és ellátunk közel 40 települést.
És néhány szó arról, hogy milyen egy-egy gyerekkel foglakozni: nekünk megoldanunk kell az SNI-sek problémáit. Önöknek csak kezelni kell tudni a helyzetet, mert nem az osztálytanító feladata a különböző fejlesztések elvégzése. Írt már Ön tanévenként közel 60-70 tanmenetet, fejlesztési tervet? Biztos nem. Nálunk ez olyan alapfeladat, mint egy iskolában beírni a jegyet a naplóba.
Ismételni tudom: tanárként dolgoztam iskolában és látom, mennyivel könnyebb tanítani, mint egyéni fejlesztést tartani! De másért is jobb, itt nincsenek körmüket aggató, problémageneráló tanítók, csak problémamegoldó szakemberek.

Hogy ismét visszaköszönjön a mondata: "Ha nem a nevelési tanácsadóba küldöm, akkor van esély rá, hogy azt is odaírják, az osztálylétszám alakításánál 2/3 tanulóként kell számításba venni." - ebből kiderül számomra, hogy fogalma sincs, milyen feladata és hatásköre van a nevtannak és milyen a bizottságoknak. Javaslom a 14/1994. (VI. 24.) MKM rendelet tanulmányozását 10-21.§ és 22-23. §

Ki kell ábrándítanom, kedves "Csakúgy"! Tudom, hogy mi a feladata és hatásköre a nevtannak és mi a képességvizsgálónak. És az elolvasásra ajánlott rendeletet is ismerem, az utolsó módosítással együtt. Még azon is vitatkozhatunk, hogy melyikünk dolgozik többet, illetve melyikünk ír több fejlesztési tervet (egyénit, vagy csoportost), tanmenetből hányat. És vagdalkozhatunk is, mert van mit egymás fejéhez vágni! Majd talán, ha az utolsó tányért is összetörtük, képesek leszünk egy építő párbeszédre is.
Addig pedig nem látom be, mitől kellene megváltoztatnom a véleményem. Sok papírmunka, huzavona a szülővel, hogy aláírja a kérelmet, három-hat hónapos várakozás!(tény), aztán a trehány szülő nem viszi el, aztán kezdődik előről. A korábbi években a jegyzőhöz fordulni sem volt olyan magától értetődő. És ha megjön a vizsgálat eredménye attól mi változik? Semmi.Közben múlik az idő. Egy év, két év. A probléma az enyém marad. Vagy megoldom, vagy nem. Nem oldja meg helyettem a "mindenható" tanácsadó vagy képességvizsgáló. És egyáltalán nem zavar manapság senkit, hogy hány 2/3 főnek számító gyerek ül egy osztályban.(A fenntartó is úgy fütyül rá, ahogy van.) Kimondják a bűvös szót, integráció, és a dolog ezzel elintézettnek tekintendő. Manapság még meg is vádolnak, hogy gyűjtjük a kincset érő, dupla fejkvótás gyerekeket. Agyrém!
Továbbra is az a kérdésem, milyen érdekem fűződik ahhoz, hogy ezt a tortúrát végigcsináljam? Mi szükségünk egymásra? Az iskolákban ma már ott vannak a szakemberek, gyógypedagógusok, fejlesztő pedagógusok, "problémamegoldó szakemberek". Most mit tanácsol? Felejtsük el egymást örökre? Vagy képesek leszünk egy őszinte, valódi beszélgetésre is?

Tisztelt Kiskiskolás!
A tányércsörömpölést azt gondolom Ön kezdte, de nem is ez a lényeg. Azzal a javaslattal élnék, hogy próbálja meg elfogadni a tényeket, legyen ez egy problémás kisgyermek megoldhatatlan ügye, mert sajnos sok ilyen van,vagy az oktatásban közel 15 éve uralkodó káosz, stb. És saját magát se kínozza azzal, hogy rengeteget dolgozik és nincs látható eredménye. Higgye el, nem elsősorban a közoktatási intézmények tehetnek az áldatlan állapotokról.
Az írásai azt tükrözik, hogy belefáradt mindenbe, teljesen el van keseredve. És annak ellenére, hogy sok mindenben igaza van, hisz tényeket közöl felháborodott hangon, sajnos csak pörgeti saját magát. Úgy érzékelem, hogy mások problémáit és hanyag viselkedését Ön szeretné megoldani, mint pl. a nevezett maugli lakcíme. Nem nekünk, pedagógusoknak a felelőssége minden. Nem varrhatnak mindent a nyakunkba! Persze, megpróbálja minden vezető, önkormányzat, stb, de mindannyiunknak 24 órából áll a nap és nem szabad engednünk, hogy kihasználjanak. De mindenki saját magáért felelős. Ha tiszteljük magunkat, bennünket is tisztelnek és adnak a véleményünkre.
"Ki sokat alszik, könnyen dolgozik."

Tisztelt "csakúgy"!
Valóban lehetne így is felfogni a pedagógus életformát, ahogyan Ön javasolja, de sokunk számára tudathasadáshoz vezetne. Igyekszünk úgy dolgozni, hogy a gyerekek hullámhosszára hangolódunk, kitapogatjuk a szükségleteiket, óvatosan terelgetjük őket előre. Egy ember - még ha az "csak" gyerek - tudat alakításánákak, fejlesztésének a folyamata többek között felelősséggel jár és bizalomra épül. A gyerek bízik bennem, én segítem őt. És ha szükségesnek látom kettőnk viszonyát tekintve, a hatásköröm rugalmasan nyújtható, utána nyúlok a magán szférájába is. Kisiskolás nem vesz szükségtelen gondokat a nyakába, nem avatkozik illetéktelenül mások dolgába. Teszi, amire úgy érzi, a napi munkájához szükség van, és ez nem egyszer több, mint elmagyarázni a teljes hasonulás nyelvtani szabályát. Amíg az osztályunkba járnak, amíg osztályfőnökök vagyunk, kötelességünk a gyerekért minden tőlünk telhetőt megtenni! Van, akitől több telik, van akitől csak éppen hogy... Istenem, nem vagyunk egyformák!

Kedves "csakúgy"!
Jó érzésekkel töltött el legutóbbi megszólalása. Bizony a tányércsörömpölést én kezdtem, de csak azért, mert a kutyaugatás nem akart az égig hallatszani! Továbbra is azt mondom, amíg van "tányér" hadd csörömpöljön!
Úgy éreztem, miután több bejegyzést is elolvasott, megenyhült egy kicsit irányomban. Velem is ez történt. Az én enyhülésem azonban nem a témának szól, csupán Önnek. Mindent, amit tanácsolt mondogatom magamnak időnként, terápiás célzattal. Működik is, amíg egy légtérbe nem kerülök azzal a megoldhatatlan problémájú gyerekkel, nem találkozom azzal a megváltoztathatatlan gondolkodású szülővel, nem olvasok egy pedagógusgyalázó cikket, nem találkozom egy ügyesen kialakított társadalmi előítélettel munkánkkal kapcsolatban.
Azt soha nem állítottam, hogy annak az emberfeletti munkának, amit munkatársaimmal együtt végzünk, ne lenne látható eredménye. Igenis szemmel látható eredményeink vannak. Csak az a mérce, ami a fejemben(és más látó fejekben) van, attól vagyunk még fényévnyi távolságra, mert sokkal messzebbről indultunk. Egy olyan hosszútávfutó versenyben vagyunk mi edzők, ahol az egyik csapat Érdről indul Budapestre, a másik meg Hortobágyról. És az érdiek, meg a világtalanok
csak azt veszik számításba, ki ért oda előbb.
Én nem csak elhiszem Önnek, hanem biztosan tudom, hogy nem a közoktatási intézmények tehetnek az áldatlan állapotokról.
Máris van egy közös zászlónk, amelyen a jelmondat: "Nem varrhatnak mindent a nyakunkba!"
Én szeretném még azt is ráírni: ÉEEP (Építő egymásrautaltság, Egyéni felelősség, Egyenlő részvétel, Párhuzamos interakciók), és folyamatos párbeszéd, hogy értsük, ne pedig félreértsük egymást.
Nagyon keveset tudunk a tanácsadók, képességvizsgálók munkájáról. Mintha nem is egy célért tevékenykednénk. Minden információnk a gyerekektől és szüleiktől ered, akik megfordulnak ott. Gyakran hallunk előttük tett, a tanítókat lejárató véleményekről. És azt sem tagadom, hogy ez fordítva is előfordul. Miért? Mert nincs köztünk összhang! Nagy lyuk ez a hálón, amelyik védeni hivatott azokat, akik így könnyen kipottyannak azon a lyukon. Talán most itt az alkalom, talán mi itt most elkezdhetnénk befoltozni azt a hálót.
Kell ez még ahhoz, hogy az utolsó tanácsot is megfogadhassam. Hogy többet, és nyugodtabban aludjak. És ki tudja? Talán dolgozni is könnyebben fogok majd!?

Csakúgy: ezt a "ki sokat alszik, könnyen dolgozik " szöveget magadtól idézted? sose hallottam még, de a nyugodt, mély, sok alváshoz elegendó nehány altatót bevenni, a könnyen meg akkor dolgozok ha olyat csinálhatok amihez kedvem van. A jelenlegi iskolákban több a gyerek érdekében de, ellenében meg kisérelt küzdelemre hasonlító eredménytelen munka , mint a hatékony, közösen, kedvvel végzett tevékenység.
Kisiskolás: kivételesen ellentmondok neked is: hihetetlen mennyiségű a közoktatáson élősködő, pénzelvonó haszontalan, ilyen-olyan oktatási háttérintézmény működik, teljesen feleslegesen, nem könnyítik, hanem mintha direkt, nehezítenék a munkánkat, ergó feleslegesek és még fönökösdit is játszanak mert utasítják hol az iskolát, hol az ofőt

IZs! Jobban értenélek, ha pontosabban leírnád mire gondolsz. Én nem hiszem, hogy így általánosítva igaz az, hogy élősködő háttérintézményeink lennének. Sokkal inkább úgy gondolom, hogy az összehangolatlanság hiánya nehezíti a dolgunkat. Kicsit az az érzésem, hogy "kenyéradó gazdánk" gazdálkodik rosszul az erőforrásaival, amikor nem ösztönzi az intézmények közötti együttműködést.
Jelen esetben a nevtanok, képességvizsgálók és az iskolák vonatkozásában.

Pontosan: 30 év tanárkodás alatt számos intézettel kerültem kapcsolatba, FPI, NSZI, OKÉV stb, az alárendelt viszonya váltakozott a megbízottéval ( persze ez is alárendelő), nekem nem szolgáltattak, pl. évek óta nem tudom az előző évi versenyfeladatokat megszerezni az FPI-től, ofoe-lapján múltkorjában szerepelt valami oktatási egyeztető intézet, két éve vannak, nevét se halottam, nemhogy igénybevevőként hasznát vettem volna. Ha sajtót olvasok mindig belefutok cirkalmas nevű oktatási háttér intézményekbe, az iskolákról és a a tanárokról alkotott töbnyire letaglózó véleményükbe. Az FPI-s szaktanácsadókat nem látni a suliból, a sulikban se, hasznukat nullának értékelem. Egyébiránt amit a szakképzési "reformról" olvastam minap az aulán azt 1.5 éve minden szakközépiskolai szakmai tanár tudja és megmondhatta volna, mert érdekeltek vagyunk. Az NSZI 4 milliárdért dolgoztatta ki ezt az új OKJ-t és központi programjait, de nem érdekli az iskolában dolgozók véleménye.
Elfogadom, hogy van olyan háttérintézmény ami szükséges és jól csinálja amit kell, de a nekem jutók és az ismeretlenek müködését feleslegesnek tartom.

Én csak egy kisiskolás vagyok. Nem értek a nagyok dolgához. Csak azt tudom, hogy mi, kisiskolások nagyon egyedül vagyunk a gondjainkkal. Sok évig dolgoztam úgy, hogy nem is kértem segítséget senkitől, mert azt tapasztaltam - mások kárán -, hogy a segítség inkább kioktatás, akadályoztatás, a nehéz még nehezebbé tétele. Ezzel a bloggal egy kicsit kiléptem az éterbe, hátha másutt másképp van. Hátha megtalálom a válaszokat a sok-sok kérdésre. Sajnos egyre inkább azt tapasztalom, ugyanazok a sztereotípiák működnek, mint a való világban. Körbe-körbe járunk itt is.
Talán abba is kéne hagynom. Levonni a következtetéseket, és szorosan elkötni a receptoraimat a külvilág felé...

Kedves kisiskolás! (Most sikerült nem elírni!)
Mi tanárok, tanítók, óvónők, dajdák, ped.asszisztensek mindig is magunk maradunk gondjainkkal, ha pozitívan akarom megfogalmazni: ránk bízták, hogy oldjuk meg, mert képesnek tartanak rá. Elődeink is megoldották, mi is megoldjuk, ki-ki a maga közoktatási szinterén.
Néhány évvel ezelőtt egyik körzetünkbe tartozó iskolánk arra kért bennünket, hogy segítsük naponta az egyik osztálytanítót, mert nem tud semmit kezdeni a gyerekekkel. (1. osztály - október eleje)Ketten egyik kollégámmal felkerekedtünk és mentünk. A gond az volt, hogy a tanító néni az íráselemeket próbálta szerencsétlen gyerekekkel gyakoroltatni, mert "neki teljesíteni kell a tervet év végére", a gyerekek (12 fő) pedig azon a szociális szinten voltak, hogy életükben először láttak papírt, ceruzát, könyvet- nem-nem !!! mosdót, wc-t, tiszta padokat először és meg kellett ezt a milliőt szokniuk. Többségük még beszélni is alig tudott néhány szót magyarul.
És megoldottuk. Meggyőztük az igazgatót, hogy ezeknek a gyerekeknek igenis óvis szintet kell tanév végére produkálni, legfontosabb, hogy minden nap eljöjjenek az iskolába. Szerencsére épp egy pályázatot is sikerült időre benyújtani. Akit úgy láttuk, hogy "problémás" azt bizottsághoz irányítottuk. Év végére ezek a gyerekek elérték az iskolaérett szintet és ugyan 8 évesen, de megkezdhették az 1. osztályos tananyagot.
Sajnos nálunk is egyre ritkább az együttműködés az intézményekkel, kevesebben is vagyunk nagyobb a térségünk is (kb 100-120 óvi-isk-szakis-gimi, de heti 1-2 alkalommal mindig valahol intézményben vizsgálunk/konzultálunk.A nevtanok sem tudnak többet másoknál, csak mást tudnak és látnak.

És miért is írtam mindezt le? Talán egy példa arra, hogy nem a média, a kutatások .., hanem mindig is mi fogjuk megoldani a hétköznapi gyerekek, szülők problémáit.

Segítségkéréssel, panaszokkal a következő emilre:
kozoktatas@okm.gov.hu (Dr. Szüdi János e-mail címe), ő nagyon fogékony a felmerült problémákra, tőle mindig kaptunk segítséget. Most elég tűzközelben van.

Minden kollégának: tényleg furán hangzik, de pihenni is kell. Amióta én is beiktatok évente néhány csakénvagyokfontos napot, azóta sokkal több mindent könnyebben oldok meg. Még a hiperaktívval is elvagyok.-
További szép napokat!