Szeptember 29., reggel 8 óra. Álljak meg egy szóra! A nevelési tanácsadó munkatársa - gyakorlatilag égből pottyant -, fejlesztő pedagógusa mostantól két gyermekemmel foglalkozik majd, szigorúan tanítási időben, heti két órában. (Ez a két kicsi huszár ugyanakkor szintén tanítási időben vesz részt fejlesztő foglalkozáson, helyben, iskolai keretek között.) Összesen tehát a két leggyengébb gyermekem mostantól egy teljes tanítási nappal fog kevesebb időt eltölteni velünk hetente. A helyi fejlesztést már beterveztük, felkészültem a mai foglalkoztatásukra is, de egy égből pottyant bármikor felülírhatja az én terveimet.
Égből pottyant úgy jött fejleszteni egy hónappal az iskolakezdés után, hogy jöttéről előzetesen nem értesített, a gyerekekről nem tájékozódott. Mert ha tájékozódott volna, akkor nem ad írásbeli feladatot rögtön első alkalommal annak a gyermeknek, amelyik még önállóan nem tud írni. (Nem is akármilyen feladatot kapott szegény! Rögtön emlékezetből írást! Gyűjtse össze a papír egyik oldalára, hogy miért szeret, másikra pedig, hogy miért nem szeret iskolába járni!)
Én (bár mostanában sokszor kiderül, hogy valamely másik bolygó értékrendje szerint kapkodok levegő után), úgy gondolom, hogy az ilyesfajta dolgokat elő kellene készíteni, mondjuk legalább az osztálytanítóval egyeztetni, esetleg összehangolni a fejlesztést a helyi fejlesztő pedagógussal. De erről itt szó sincs.
Hárman háromfelé ráncigáljuk a fejlesztésre szoruló gyerekeket, akiknek szintén fogalmuk sem volt reggel 8-kor arról, hogy most hová és mi célból kell menniük. Ki ez az égből pottyant? Mi a fenét akar tőlük? Minek kell most még egy négyzetrácsos meg egy vonalas "fejlesztő füzet", mikor már van belőle egy garnitúra? És miért kell már megint félbehagyniuk azt, amit éppen elkezdtünk az osztályban. Mert akár hiszitek, akár nem, a fejlesztést azon nyomban, még a mai első órában meg kellett kezdeni.
Miután égből pottyant kolléganő visszaengedte szegény báránykáimat az osztályba nem is tudtak szegénykék semmi kézzel fogható magyarázatot adni arra, hogy merre jártak, amíg mi olyan remekül szórakoztunk a Kőleves meséjén. Pattantyús ugyan megpróbálkozott egy halvány "logopédusnéninél voltunk"-kal, de nagyon bizonytalanul mondta, ezért aztán a kérdő tekintetek is közönybe fordultak körülötte.
Őszintén szólva szívesen kivenném a szegény legény tarisznyájából azt a követ, amivel megleckéztette a fukar falusi népet, jól kupán tudnám tisztelni vele azt, aki ekkora káoszt teremtett körülöttünk.
(Tulajdonképpen, ha komolyan veszem a törvényt a hiányzásokat illetően, akkor a két kis agyonfejlesztett, ide-oda ráncigált senkifiát még meg is kellene buktatnom mert nem megfelelő százalékban voltak jelen a tanítási órákon. )
Hozzászólások