Úgy tűnik, ez lesz a legtalálóbb kifejezés az idei tanévünkre.Két hete iskolavezető nélkül működünk, szegény helyettes helyettese szaladgál mindenfelé, ahol a szervezetlenség miatti káosz felüti a fejét.
Hét elején újabb váratlan "vendégek" érkeztek hozzánk. Természetesen érkezésükről senki nem tájékoztatott minket. A kisebbségi önkormányzat vezetője rohangált bosszúszomjasan közöttünk, miután kiderült, fogalmunk sem volt arról, milyen program keretében veszi át az óráinkat egyik délelőtt néhány hölgy a rendőrségtől, néhány pedig a kisebbségi önkormányzat munkatársai közül. Kiderült, hogy a programot - DADA, a rendőrség szervezésében, meg valamilyen egészségnevelési tájékoztatás a kisebbségi önkormányzat részéről - már júniusban egyeztették az iskolaigazgatókkal. Mi tanítók azonban csak akkor szembesültünk a dologgal, amikor ugyanazon a napon minden alsó tagozatos osztályban egy órát átvett a rendőrségről érkező hölgy, egyet pedig a kisebbségiek népes előadói. Mindkét program kritikán alulira sikerült(az előadók felkészületlenül álltak a gyerekek elé, látszott, hogy számukra ez csak egy kipipálandó feladat, a gyerekek pedig ennek megfelelően hánytak fittyet rájuk), de itt erről senki nem beszélt, csak és kizárólag arról esett szó, hogy miért nem készítettük elő jöttüket? A kisebbségi vezető dühösen fenyegetőzött, hogy tájékoztatni fogja az oktatási irodát. Úgy legyen! Számomra csak egy dolog bosszantó, hogy egy egész délelőtt fuccsba ment.
Más:
Az idei egyetlen tantestületi értekezletről ugyan az előző poszt versikéjében beszámoltam, mégis úgy lesz teljes, ha prózában is megörökítem.
Az értekezletet az anyaiskolában tartot(tuk?)(ták?) - ki-ki döntse el, melyik helyes, mert érzésem szerint nem tudom eldönteni - , így aztán néhány km-t autóztunk is tanítás után, hogy részt vehessünk rajta. Az ottani kollégák nagyon kedvesen fogadtak minket, a háttérbeszélgetésekből világossá vált számunkra, hiába a magas gyereklétszám,a szépen kialakított környezet, tantermek, pont olyan keserűek és tanácstalanok,mint mi vagyunk.
Közös igazgatónk nem kívánt egyezkedni, megbeszélni, magyarázkodni. Válaszul a szegény rokonok(tagisk.pedagógusai) nyavalygásaira, amiért lecsupaszította mindannyiunk fizetését, az értekezlet a gondnokság pénzügyi vezetőjének meghallgatásával indíttatott, melynek lényege az volt, abszolút törvényesen járt el újdonsült főnökünk, ezért a továbbiakban fellebbezésnek helye nincs.
A "mesemondó" pénzügyes néni távozása után az anyaiskola igazgatója ecsetelte számunkra, hogy az ő költségvetése azért áll olyan csúfosan, mert mi(?) rosszul gazdálkodtunk a költségvetési év eddig eltelt időszakában. Remek dolog volt ezt végighallgatni az ő pedagósai előtt, akik mind azt hihették, minden bajuk okozója ez a tékozló társaság. Különös pikantériája volt a dolognak, hogy egyetlen olyan vezető sem vett részt ezen az értekezleten, akinek a költségvetésünk "elherdálásához" bármilyen köze lehetett. Kizárólag beosztott pedagógusok voltak jelen a mi iskolánkból.
Furcsa volt ezt hallgatni azért is, mert a megelőző hetekben azt a tájékoztatást kaptuk, hogy első házastársunk több milliós hiánnyal zárta a hefop-elszámolást, így azt a hiányt - mivel hivatalosan is házasok voltunk- a mi hefopos pénzünkből kellett kifizetni, pedig nekünk még bőven lett volna miből gazdálkodni. Itt meg most mi lettünk a hozomány nélküli menyasszony, a szegény rokon, aki örüljön, hogy még élhet egy kicsit, és legfőképpen hallgasson!
A másik érdekes momentum az volt, ahogy számonkérte rajtunk, hogy a munkaköri leírásokat - amit már három hete átküldött - miért nem olvastuk el. Amikor kiderült, hogy mi ilyet még mutatóba sem láttunk, felelős hiányában ejtettük a témát.
Az értekezlet többi része hosszát tekintve fordítottan arányos jelentőségével. IMIP, SZMSZ, HÁZIREND ... dokumentumok összefésülése. Fél ötig szenvedtünk rajta, a következő módon: igazgatónk oldalról oldalra haladva olvasta és vetítette ki a végtelen hosszúságú dokumentumokat, melyek alapjaiban az anyaiskola dokumentumai voltak, melyekbe most piros betűkkel bekerültek azok a részek a mi dokumentumainkból, melyek ott eddig nem voltak találhatóak. E tevékenységében láthatóan nem zavarta őt, hogy a teremben, ahol most ismét 60 körüli létszámban voltunk jelen - deja vu - egyre erősödő zsivajgás szolgált hátterül. Időnként - mikor a zsivajgás zajszintje már meghaladta az elviselhetőség határát - szavazásra tette fel a kérdést, aztán szünetet rendelt el.
Igazából semmi sem számít, csak a papír. Most már mindenki nyugodtan alhat. A házasságközvetítő is, hiszen minden "le van............papírozva".
(Tovább is van, de együtt már nehezen emészthető, ezért azt meghagyom holnapra, esetleg holnaputánra.)
Hozzászólások