Nemrégiben "terepmunkás" egy hozzászólásában felhívta a figyelmemet Lázár Péter Kedves Házára. Nagyszerű dolog, amit  véghez vitt.  Csodálom és tisztelem is érte.  De  ne felejtsük el, hogy neki nem kellett többféle elváráshoz alkalmazkodnia. Nem kellett megóvnia egymástól a gyerekeket. Nem kellett egyik gyerek jogát védenie a másikkal szemben. Mindannyiuknak azonosak voltak az érdekeik.
  Ami jelenleg az én osztályomban történik, az attól olyan végzetesen idegölő, reménytelenül lehetetlen vállalkozás, hogy a gyerekeim között vannak félénk, visszahúzódó, nyugodt körülményekre vágyó gyerekek is, akiknek semmibe vesszük a jogait. Még csak nem is arról van szó, hogy nem tudom megtanítani őket írni, olvasni, számolni. Sokkal inkább arról, hogy milyen körülmények között. Miért nem örülhetnek azok a gyerekek felhőtlenül, gyermekien egy-egy új élménynek, versnek, dalnak. Miért kell mindezeket a faragatlanul viselkedő, romboló, durva beszédű, kötekedő, verekedő társak között átélniük? Néha úgy érzem, el kellene beszélgetnem azzal a kevés szülővel, és a fülébe kellene súgnom, vigye el a kislányát, kisfiát. És akár megteszem, akár nem, mindenképpen terheli a lelkiismeretemet.

A következő bejegyzésben már tényleg elmesélem, mit talált ki számunkra a fenntartó a 2007/2008-as tanévre.