sulifon

Meskó Attila, az MTA főtitkárhelyettese bevezetőjében elmondta, hogy az Akadémián sokkal több és magasabb színvonalú munka folyik, mint amiről a közvélemény értesülhet. Ennek okát elsősorban önmagukban vélte felfedezni, ezért is indították útjára azt a rendezvénysorozatot, amelynek során a kutatási eredményeiket, tanulmányaikat rendszeresen ismertetni szeretnék a nyilvánossággal. Az iskolai szegregációval foglalkozó nyilvános rendezvényük az első ebben a sorban.

A tanulmányt a szerzők közül Kertesi Gábor ismertette, aki elöljáróban kifejtette: a PISA-felmérések az ismert és eléggé lehangoló eredmények mellett azt is kimutatták, hogy Magyarországon kirívóan nagy különbségek vannak a tanulói teljesítményekben a különböző családi háttérrel rendelkező gyerekek között. Ehhez pedig igen nagy mértékben hozzájárul az iskolai szegregáció növekedése. Szegregáció a szerzőpáros meghatározása szerint, ha az alacsony státuszú szülők gyermekei a lakóhelyi elkülönülésük mértékén felül vannak reprezentálva bizonyos típusú iskolákban. (Ez nem kifejezetten roma probléma, bár kétségtelen, hogy e tekintetben is igen felülreprezentáltak a roma gyerekek.) Kutatásuk területéül az iskolák közötti szegregációt választották.

A szegregációt elősegítő mechanizmusok

A szerzők vizsgálták, melyek azok a mechanizmusok, amelyek elősegítik az iskolai szegregációt. E mechanizmusok közül jól elkülöníthetően megjelennek úgynevezett adminisztratív struktúrákat: ilyen például tipikusan Jászladány este, ahol egy önkormányzati, tehát hatalmi döntéssel hoztak létre szegregált iskolákat. A szegregáció decentralizált mechanizmusok által is kialakulhat: erre legjobb példa az a világviszonylatban is ritka kivételnek tekinthető hazai szabad iskolaválasztási rendszer.

Az iskolai szegregációnak súlyos következményei vannak az oktatási rendszerben (és persze az egész társadalomban): a szegény társadalmi rétegek iskolái leromlanak és a szegregáció révén átértékelődnek az iskolára szánt állami források is. Ez utóbbit egyenesen egyfajta bújtatott erőforrás átcsoportosításnak nevezték a kutatók, s természetesen a „jobb” iskolák javára történik átcsoportosítás. Mindezek következtében a szegregált iskolákban a pedagógiai szolgáltatások minősége jelentősen romlik.

A szegregált iskolákban három egymással szorosan összefüggő mechanizmus is a tanári és tanulói teljesítmények csökkenésének irányába hat: egyrészt a tanárok túlterheltek ezekben az iskolákban, mivel sok a „problémás” gyerek, ezért eleve visszavesznek a teljesítmény-követelésükből. (A kutatók szerint ugyanakkor ez a legrosszabb, amit tehetnek, mert még a kevés meglevő tanulási motivációt is lerombolják a gyerekekben.) Másrészt ezen problémás gyerekek összezsúfolása kialakít egyfajta szubkultúrát a tanulók között, amelyben éppen a nem-tanulás, a deviáns viselkedés lesz a „menő”, a viszonyítási pont. Harmadrészt a tanárok munkaterhelésének növekedése ezekben az iskolákban nem jár együtt a bérek hasonló emelkedésével: ugyanannyit keresnek, mint a „könnyebb” helyzetben levő iskolákban tanító kollégáik. Ez azt eredményezi, hogy a piacképesebb, „jobb” tanárok elhagyják a szegregált iskolát (miért is maradnának?), s azok maradnak, akik máshol esetleg nem versenyképesek. Ezen a mechanizmusok következtében pedig egyre gyengébb teljesítményt nyújt az ilyen iskola.

Hungaricum: teljesen szabad iskolaválasztás

A kutatók szerint az iskolák közötti szegregáció egyik legsúlyosabb oka a rendszerváltás környékén bevezetett szabad iskolaválasztási rendszer, amely a maga nemében szinte unikum a világban. A hazai törvények szerint a közoktatás ingyenes, tehát minden gyerek után jár egy „ingyenes oktatási bónusz”. Az is szabály, hogy az iskoláknak a saját körzetükhöz tartozó gyerekeket kötelező felvenniük. Ugyanakkor a szülő nem köteles élni ezzel, lényegében odaviszi a gyerekét, ahova akarja, ám a körzeten kívüli gyerekeket nem kötelesek felvenni az oktatási intézmények, és ami még ennél is nagyobb baj, döntésüket, hogy kit vesznek fel és kit nem, indokolni sem kell. Ez egyfajta bújtatott felvételi eljárás, s ez pedig kifejezetten tilos (lenne) Magyarországon az általános iskolákban.

Ez a megnövekedett szabadság azonban nem nyújt valódi választási lehetőséget a szegényebb rétegek számára: ezzel leginkább a középosztály-béli családok tudnak élni. (Elég, ha csak arra gondolunk, hogy más településre járatni a gyereket önmagában is növeli a költségeket, amit nem engedhet meg mindenki magának.) A 2001-es népszámlálás adataiból világosan kiolvasható, hogy azokról a településekről, ahol csak egy iskola van, a középosztályi családok (felsőfokú végzettségűek) kb. negyven százaléka máshol taníttatja gyermekeit.

A kutatók véleménye szerint nagyon nehéz lenne megváltoztatni ezt a szabad iskolaválasztási rendszert, mert ez az eltelt tizenöt évben olyan megnövekedett szabadságfokot adott a középosztálynak, amelyet visszavenni politikai öngyilkosság lenne bármelyik kormány részéről. Ugyanakkor ezen a rendszeren belül is lehetne olyan feltételeket teremteni, hogy ez ne váljon a szegregáció egyik legfontosabb okozójává.

Újságírói kérdésre válaszolva Kertesi Gábor azt mondta, hogy az Oktatási Minisztérium integrációs hálózata az utóbbi tíz év legpozitívabb lépése a szegregáció ellenében, igaz, ez inkább az iskolán belüli elkülönítés felszámolásában segíthet. Kérdésemre, hogy a kisiskolák felszámolása, az iskolatársulások ösztönzése a szegregáció ellenében hathat-e, Kertesi azt válaszolta, hogy neki is fáj a szíve minden egyes megszűnő iskoláért, de vannak olyan intézmények, amelyek egyszerűen életképtelenek. Ugyanakkor szerinte sokkal mélyebb, fundamentálisabb problémáról van szó. Szerinte sok olyan jogkört adtak az önkormányzatoknak, amelyeknek a teljes jogkövetkezményét nem gondolták át a törvényhozók. Az egész önkormányzati (és oktatási) rendszert körül kellene bástyázni olyan jogintézményekkel, hogy az önkormányzatok ne élhessenek vissza a kezükben levő hatalommal.