Részletek egy elsős tanító néni naplójából:

"Szeptember harmadik hete. Gondterhelten, de megkönnyebbülve engedtem ki az elsősöket a teremből. Egy rövid szusszanás után irány az ebédeltetés.Szigorúan társadalmi munkában, ahogy egy márkás (de inkább címeres) bolsevikhoz illik.Napközis társammal ketten is alig győzzük rendes mederben tartani az ebédlői rendet. Amíg esznek, addig nincs háború. De előtte és utána, mint a megkergült vadak.

   Az étkezésekkor is sok-sok jel árulkodik arról a végtelenül kusza világról, amelyből érkeznek nap mint nap.

  Az a sovány kis szőke lány- akiről az édesanyja kisbabakorában lemondott, s akit a nagymamája nevelt öt éves koráig(őt anyjának tudta!) , akinek most az édesanyja testvére a nevelőanyja ( a nagymama meghalt két évvel ezelőtt), és közben az igazi anya is előkerült egy-két éve és rendszeresen látogatja, magával viszi a kislányt- rendkívül sokat eszik. Pótol.  Minden nap kétszer is kér a tízóraiból, ebédből. Ilyenkor erőltetett, görcsös vigyormosoly jelenik meg az arcán. Izmait megfeszíti közben, aztán amikor megkapja amit kér, komoly, közömbös tekintettel lát hozzá ismét.

  A csontos, vézna, fekete szemű, folyton beszélő, folyton cselekvő, mégis állandóan lemaradó kisfiú, hipermotív tünetekkel rendelkezik. Rengeteget eszik.

  Kelemen Zénó valóban aprócska. 1:4-es fej-test aránya, kicsi, vékony teste inkább egy középsős óvodásra hasonlít, mintsem egy 7!évesre. Az ebédlőben izeg-mozog, válogat. Minden gátlás nélkül, jókedvűen szaladgál, hangoskodik, önfeledten sikongat, semmiféle kérés, utasítás nem zavarja ebben. Ha megállítom, úgy néz rám, mintha egy másik dimenzióból érkezett volna.

  Az elsősök közül fejlett testalkatával kitűnő, két évnyi óvodai visszatartás után érkezett Nándi összerendezetlen, kényszeres mozgással, merev kéztartással tunkolja az összes főzelékfélét. Ilyenkor az egész teste mozog. Megdolgozik minden falatért.

  Gedeon és Misi ösztönlények. Dupla adag leves, és mindent az utolsó cseppig, mert ez a biztos mára. Az evés az egyetlen dolog, amit nagy odafigyeléssel végeznek az iskolában.

  Pattantyús Milán itt sem áll le egy pillanatra sem. Pörög, szerepel, bohóckodik, feldönt, ugrál, rázza magát, vigyorog, grimaszol, szája körül ott az ebéd összes színe, haja felborzolva, folyton kihevült, szemei mintha állandóan lázban égnének.

  Végh Szilárd hányattatott életének leple, a mosolya, soha sem hagyja el, egy pillanatra sem. Evés közben, utcán, folyosón, tanteremben, mindenütt. Huncutul néz hozzá. Nincs másik mimikája. Minden helyzetben ezt használja, mintha boltban vett gumiarcot látnék. (Amikor apját a saját házuk előtt agyonverték, még kisbaba lehetett.)

   Noémi az asztalnál is szertelen bohóc. Hamarjában bevégzett étkezése után napi feladat egy kis gusztustalankodás, szalvétaúsztatás, hajrázás, székretérdelés.

Nyéki Marci marokra fogja a kanalat, fogával marcangolja a kenyeret, ruháján még a tegnapi ebéd maradéka.

És ez csak az egyik fele. Nem a szebbik, és nem is az csúnyábbik. Az egyik. De ahogy kolléganőm mondaná: innen szép nyerni! "