Amikor az előző osztályommal kezdtem első osztályt, megörököltem egy fiút, aki addigra már harmadszor volt velünk első osztályos. Természetesen azzal kezdtem, hogy kerestem a papírjait, melyeket a nevelési tanácsadó, vagy a tanulási képességet vizsgáló szakértői bizottság állított ki róla. Előző osztályfőnökei arról tájékoztattak, a gyerek szülei elzárkóztak a vizsgálatok elől, nem írták alá a vizsgálatokat kezdeményező dokumentumokat. (Akkoriban még a jegyző felé vezető hivatalos utak sem voltak járhatóak!) Nekifutottam hát én is a kényes feladatnak. Beszéltem az anyával, aki reggelenként ordenáré kiabálásokkal próbálta érvényesíteni "jogait". Végül sok-sok megaláztatás árán, sikerült kicsikarnom  beleegyező nyilatkozatát. Mi történt ezután?  Semmi!  A  képességeket vizsgáló szakértők szerint "fennáll a gyanúja (három sikertelen év után!!!), hogy a gyermek diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás". Aztán egy év múlva, amikor már az anya beleegyezéséért nem kellett térden állva könyörögnöm, kérhettem hivatalosan, önállóan, az iskolán keresztül a gyermek felülvizsgálatát (a gyermek negyedik!!! iskolában töltött évében),a tisztelt szakértők végre tényként vetették papírra az összes (disz)ítést. Mi változott ettől? Semmi! Papírunk lett arról, hogy fel kell menteni a nyelvtan, olvasás, matematika értékelése alól. Slussz!

 Az első velem töltött év elején még remekül vette az akadályokat, aztán mire eljött a karácsony, már jócskán lemaradva az osztálytól, küzdött a 10-en belüli kivonással, pótlással, olvasás órán szépen felcserélgette a k-g, f-v, ty-gy, d-b, sz-zs hangokat. Az írásban is addig jutottunk, amíg mechanikus másolással - írottról írottra természetesen - juthatott sikerélményhez (szószinten!). Azt is csak akkor, ha folyton mellette álltam, mutattam, hogy merre haladjon a füzetben, munkafüzetben, és megállás nélkül figyelmeztettem, hogy múlik az idő, feladata van. Mire másodikosok lettünk, már külön tanmenet szerint kellett rá készülnöm, mert képtelen volt felismerni a szavakat, mondatokat.
"mindentegybeírtszóközökveszzőkéspontoknélkül"
  Negyedikben már serkent a szakálla,felvilágosító tevékenységétől alig győztem megvédeni az osztály többi tagját,  de nem tudott egy mondatot hiba nélkül felolvasni. Még azt sem igen értette, ami szóban elhangzott. Mindvégig külön készültem rá, és  úgy adtam át a felső tagozatba, hogy a második osztályos felmérőket is csak 17-25% körül volt képes teljesíteni. Ez volt az utolsó olyan évfolyam, ahol még buktathattam volna, de eszembe se jutott.
  Most hatodik osztályos(!), magántanuló. A százas számkör ma is ugyanolyan gondot okoz számára, mint régen. Vagány, nagyhangú, virtuskodó, nagyranőtt homály!
  Igazgatóhelyettesünk nemrégiben érdekes történetet mesélt róla. Nevezett Homály és nála két évvel fiatalabb unokatestvére - aki szintén a mi iskolánk "császára" - autóval közlekedett a városban. Helyettesünk még fényképet is készített róluk, mikor férjével együtt autózva megpillantotta őket. Mindezek után azonnal betelefonált a rendőrségre, névvel, címmel, rendszámmal, fényképpel felvértezve. Mi történt ezután? A rendőr nem volt hajlandó intézkedni!!! Semmi nem történt!

Fentiekkel csupán érzékelhetővé szerettem volna tenni, milyen ismertetőjegyekkel rendelkeznek az általános iskola nyolcadik osztályából kikerülő funkcionális analfabéták.
És most jött el az ideje, hogy beszéljek végre a kettős mércéről, hiszen időközben (nálunk és még sok általános iskolában) tömeges méreteket öltött azoknak a gyerekeknek a száma, akik ilyen-olyan okok miatt, főként az integráció hazug szólamai mögé bújtatva ennek az áldásos eszköznek a segítségével vegetálják végig az általános iskolában eltöltött éveiket, és jutnak el viszonylag "balesetmentesen" a nyolcadik osztályig.
  Kell-e magyaráznom még, hogyan is működik digitális világunkban ez a végtelenül egyszerű találmány, a kettős mérce, közönséges nevén rosta. Kétfélét használunk. Egyik a sűrű, másik a ritka lyukú rosta.
  A ritka lyukú rosta mértékadó szintjeit tartalmazza a NAT, a helyi tanterv- és követelményrendszer, alsó tagozatban ezek liberalizált formulái. Akik ennek alsó szintjén helyezkednek el, esetleg a ritka lyukakon lógva, de még erősen kapaszkodva nem hullanak a mélybe, értékes elégséges osztályzatot tudhatnak magukénak. A fölöttük taposók a közepes, rajtuk könnyű teherként néhány jó és elenyésző számú jeles minősítésű tanuló helyezkedik el.
  Fenti művelet végzése közben, gondolnunk kell azokra is, akik a ritka lyukú rostán kihullanak. Ők aztán kényelmesen elnyújtózhatnak a sunyi oktatásirányítás által megerősített sűrű szita  nagy szakítószilárdsággal bíró szálain, egészen a nyolcadik osztály végéig. Minősítésük az értéktelen elégséges, amely külsőre megtévesztésig hasonlít értékes párjára.

  Gondolkodjunk tovább! A középiskolai beiskolázási mutatónk nagyon örevendetes! Minden gyerekünket fölvették abba az iskolába, ahová jelentkezett!!
  VAGYIS: Az értéktelen elégségessel rendelkezők(=funkcionális analfabéták) elnyerték méltó jutalmukat, felvételt nyertek a szakmunkásképző iskolákba (akárhogy is nevezik őket manapság), az értékes elégségesek, gyenge közepesek, önbizalomhiányos jók az érettségit adó szakközepek büszke ifjúságának tömegeit erősítik. A magabiztos közepesek, jók, valamint az aligvalahány jeles a valahavolt gimnáziumi színvonalat festi egyre árnyaltabbra.

Gondolkodjunk tovább együtt! Egyedi eset lennénk? Nem? Milyen cél felé menetelünk ilyen balgán?