Szeptember utolsó hetében még mindig nincsenek könyveink. A kompetencia alapú program matematika és magyar csomagját várjuk. Én pedig egy olyan "sztárügyvédet" keresek, aki elvállalja, hogy visszapereli a csomagok árából az időarányosan el nem "fogyasztható" részt a gyerekek és szülők számára.
Jelenleg egyetlen szerencsém, hogy a laptop és az aktívtábla segítségével ki tudom vetíteni a sulinova oldaláról letöltött könyvlapokat, mert nyomtatni, fénymásolni csak igen korlátozott számban tudunk, azt is csak azért, mert új gazdánk, mikor a felsősök tanárijából kivitette a fénymásolót, nem volt elég alapos, nem nézett körül az alsó tagozat háza táján, így ottfelejtődött egy fénymásoló. De sajnos ez csak fénymásolásra jó, mert nyomtatni sem számítógépről, sem más adathordozóról nem lehet vele. Persze ez nem olyan nagy tragédia, hiszen fénymásoló papírra sincs most hirtelen egy fillérje sem az iskolának, és miután minden teremben fehér tábláink vannak már, az idei tanévtől a táblaíró filcek is a luxuskategóriába soroltattak. Nincs rá pénz. Vigyázzuk hát, ami még tavalyról maradt. (A régi táblák, amire még krétával is lehetne írni, már rég szétszedve porosodnak a pincében.) Iskolavezetőnk év eleje óta pedzegeti, hogy új igazgatónk a laptopokat is be szeretné gyűjteni, mert hát az értéket őrizni kell. Ha ez is bekövetkezik, akkor sajnos - vagy hál'isten? - marad a személyes kontaktus az osztályokban, tábla nélkül, kivetítő nélkül, könyvek nélkül. Új iskola, új tudás program. :)
Egyetlen örömöm ebben a káoszban, hogy az osztályom nagyon szépen alakul. Reggelente, háromnegyed nyolckor önállóan kezdenek hozzá a hangos olvasáshoz, és nincs köztük egy se, aki megzavarná, vagy akárcsak szabotálná ezt a tevékenységet. Nagyon büszke vagyok rájuk. Még Pattantyús is érti amit olvas, pedig ő volt az utolsó, aki nagy-nagy nehézségek árán megtanult olvasni. Tegnap írásban is nagyon megdicsértem, mert elsőnek jelentkezett a némán megismert mese tartalmának felidézésére, és gyönyörűen követve az események fonalát adta közre olvasmányélményét. Egyre szebben és választékosabban beszélnek, összehasonlíthatatlanok két évvel korábbi önmagukkal. A dramatikus játékok során egyre több eredeti ötlettel állnak elő, és nagyon reálisan értékelik, véleményezik egymás munkáját. Amikor velük vagyok, minden rendben. (Igaz, két hete majd megfagyunk, mert fűtés sincs, állítólag a dologi kiadások is meghaladják a megengedhető mértéket, de bent az osztályban ez sem számít.)
Ám ahogy kilépek a folyosóra rám zúdul a valóság. Árnyéka vagyunk már csak egy valódi iskolának. Bűn, Isten - és főleg a gyerekek - ellen való vétek az, ami itt most már hosszú ideje történik.
A háttérben zajló folyamatok meg-megmutatják már magukat. A lappangó erők egyértelműen készülnek a végső csapásra. Ma délelőtt érdekes dolog történt. Gazdaságisunk járta végig az osztálytermeket hóna alatt egy köteg kinevezés módosítása feliratú dokumentummal, amit egyenként iratott velünk alá. Egy tanóra alatt végigjárt mindannyiunkat, így mikor a következő szünetben összetalálkoztunk kollégáimmal a folyosón, mind arra eszméltünk, hogy kifosztottak, végigraboltak bennünket. A kinevezések módosítása ugyanis arról szólt, hogy minden pótlékot, minőségi bért elvettek tőlünk - egyszerre, egyetlen tollvonással -, amiért a hosszú és hihetetlenül kemény évek alatt megdolgoztunk. A fiatalabbaknak 8-10, nekünk, régi végváriaknak 20-40 ezer forinttal lesz kevesebb mostantól a havi fizetésünk. Kérdezem én, van-e még egy olyan állami alkalmazotti réteg, amelyiket úgy meg lehet alázni, mint minket? A tavalyi évben még minőségi munkát végeztem, az idén meg már szeptemberben látszik, hogy ennyivel kevesebbet dolgozom?
Persze a célok világosak. A látens koncepció egyértelmű. Alacsonyabb bérek után kevesebb végkielégítést kell fizetni, már ha kibírja majd a szerencsétlen munkavállaló a hét fogást, amit még elzongoráznak rajta addig, míg eljő az idő. No de az intézkedés az intézkedőt minősíti. Nekem meg egyebem sincs, csak a tiszta lelkiismeretem.
Hozzászólások