Kiderült, mitől volt mostanában zaklatott, alulteljesítő a kis "műpénzes". Védelembe akarták őt és testvéreit venni, mert felsős testvére és a nálánál is idősebb báty túlságosan gyakran került mostanában a rendőrség látószögébe. Szegény Gyurikámat ennek a folyamatnak a mozzanatai nem hagyták nyugodni. Képtelen volt olyan jelentéktelen dolgokra koncentrálni, mint a tanulás-játék. A hét közepén azonban boldogan mesélte nekem, hogy haladékot kapott a család, ha bebizonyítják, hogy nem lesz több probléma, akkor maradhatnak az édesanyjukkal(aki maga is gyámság alatt áll), jelenlegi otthonukban. A gyerek most ismét nyüzsög, minden feladatra figyel, jelentkezik, halad ezerrel, bizonyítani akar. Ő egyedül akar helytállni mindannyiukért, gőzerővel akarja a jót! Istenem, csak sokáig tartson ez az állapot! Mikor - immár megnyugodva - beszámolt a történtekről, azt is elmondta, hogy a "gyermekvédelmis nénik" megkérdezték tőle, melyik iskolába szeretne járni, mire ő azt válaszolta, köztünk szeretne maradni. A néni azt is mondta - tette hozzá a gyerek - hogy, ha lesz még ez az iskola, akkor maradhatok. (Fájt ez az utolsó mondat, úgy tettem, mintha nem is hallottam volna.)

  A délelőttjeink egyre reményteljesebbek. Ma azt mondom, érdemes volt értük meghalni az első másfél évben. Az idén élettel és értelemmel teli munkálkodásban éljük a mindennapokat. Szinte láthatóan nyílnak, okosodnak, mintha csipkerózsika-álomból ébredeznének a hosszú, küzdelmes iskolakezdés után. Amennyire tőlem telik, igyekszem védeni őket a tantermen kívüli események hatásaitól. Kicsit még, ott bent még jó, becsengetés után ott még nem jut eszembe, mennyire pünkösdi királyság, amit élünk éppen. Most velem együtt tizenhatan, pihe-puha védelemben, kényelemben, örömben, viháncolásban, csendben, suttogásban, összekacsintásban, egymást érezve, - ők tizenöten mit sem sejtve, a jövővel nem gondolva - ringatózunk  a mesékben, sétálunk a számok erdejében, tanuljuk a büszkeséget győzelemben és vereségben megélni, vidám ritmusra, kívánságra dalolunk, képeket festünk gondolattal, szóval, ecsettel. Egyszerre érezzük az angyalt is, ha közöttünk jár. Törékeny még ez az összetartozás, de élő, tapintható, erőt sugárzó.

Kilépek a tanteremből. Mi vár ott?

Harmadik(típusú) találkozás az anyaiskola igazgatójával tantestületi értekezleten. Három napirend este fél hétig. Egyik ismét az elherdált költségvetés. Mi közünk hozzá? Míg költeni kellett senki sem kérdezett meg minket. Fenyegető hangnem, fegyelmi jár ha... hahaha! Cinikus csendesítés: "Kinek lenne jó, ha vizsgálatot kezdeményeznék? Senkinek! Nahátakkor!" Szánalmas. Fűtés csak reggel 8-ig, utána elzárják. Nem értjük mi történhetett. Fénymásolni tilos! Nem értem. Évekig minden rendben volt, aztán két iskola "vagyona" egyetlen év alatt úgy elherdálódott, hogy ma egyre való sincs? Nem értem. Elengedték az igazgatókat, nem volt semmi probléma a gazdálkodással, nem volt fennakadás mindennapi munkánkban, mióta tagiskola lettünk azóta meg minden elveszett, csak bajt hoztunk "mostohánk" fejére, s most rajtunk verik el a port? Nem értem.

Második "napirend", egy levél. Állásfoglalás a kompetencia alapú program folytathatóságát illetően. Az Educatio felelősen gondolkodó szakértője tájékoztatja arról az iskolavezetőt, hogy a 2013-ig aláírt szerződésben a képzett szakemberek foglalkoztatásának kötelezettsége nem értelmezhető jelen helyzetben. Ahhoz, hogy a kompetencia alapú program tovább éljen amikor iskolánk, mint tagiskola megszűnik, az anyaiskolában kellene annak folytatódnia a jelenleg a programban részt vevő gyerekek teljes létszámára vonatkozóan. De az anyaiskola vezetője nem köteles minket foglalkoztatni, a kompetencia alapú oktatást bevezetni. Igazgatónk rögtön le is fordította saját nyelvére a levél szövegét. Tisztán és világosan beszélt.

- Ugye nem gondoljátok - mondta - , hogy azért el fogok küldeni bárkit az iskolámból, hogy helyet tudjak adni bármelyikteknek? A kompetencia alapú programot pedig "eszem ágában sincs" ott bevezetni!

Megértettük.

Szerintem a fenntartói forgatókönyv következő pontjához érkeztünk. A koncepció további részeként most a kompetencia alapú oktatás lejáratása zajlik. Minden erejükkel azon munkálkodnak, hogy ellehetetlenítsék, kiírtsák ezt a programot. A bevezetők színe ugyanis nem egyezik meg a fenntartói színekkel. El vele! Nem ismerik, de rossz! Szakmai érvekre nem kíváncsiak. Senki nem látta honnan indultunk, és hol tartunk most. Nem számít!

Mi kell helyette? Tradícionális kánonok szerint működő iskola. Olyan "apám is így csinálta" féle, melyben olyan gyerekeket kell tanítani, akikkel kevés a "macera", akiknek ügyes-bajos dolgainak nagy részét megoldja a család. Egy tábla, egy kréta, egy tanár, egyenkönyv, egyenprogram. Körülötte csend legyen. A kompetencia mérés által állított mércét ugorja meg, a többi nem számít. Nincs. Nem létezik.

Sajnos azt is el kell ismernem, a fenntartói szándékot nagyon megkönnyíti az a káosz, amely az Educatio háza táján uralkodik. Van rajtuk fogás, szó ami szó! Itt van mindjárt a mi kis tankönyvügyünk. Harmadik osztály. Először reménykedtem, mert a tankönyvfelelősünk azt mondta, október 10-e körül megérkeznek a könyveink. Aztán azt mondta, 17-re módosult az időpont. Aztán 17-én megjött a három matematika feladatgyűjtemény, melyből az első már okafogyottá vált addigra. Kaptunk továbbá két feladatgyűjteményt a harmadik osztályos kompetencia alapú olvasókönyveink szövegeihez. És kaptam a hidegzuhanyt: nincs és nem is lesz az idén olvasókönyvünk!!!!!!! De munkafüzetet azt küldtek! Visszárú nem lehetséges! Közben ránk köszöntött az őszi szünet. Két hónapja ügyeskedem, fúrok, faragok, hogy tartani tudjam a programot. Mert az én felelősségem,az természetesen maradt, az értelmezhető. Ugye, kedves felelős szakértő? Persze nem a program iránti felelős elkötelezettségem az, amiért minden lehetőt megteszek a fenntartásáért, hanem mert valóban értékes, használható, élhető, életszerű és korszerű.

A harmadik napirend szintén lehangoló. A fiú, akinek - és persze családjának - megjelenéséhez kötöm az iskola elindulását a vég felé, mára nagyon megbátorodott. Miért ne tenné? A környezetében abszolút inspirált, kamasz kora szerint erős, törvényen kívüli létét oly hosszú ideje biztosítják számára, hogy most már valami "ütősebbre" vágyik. Feszegetné szegény a kereteket, ha állítottunk volna ilyeneket körülötte. Nem csoda hát, hogy meg van zavarodva. Egyre csak keres és keres. Nem tud olyat tenni, amiért már felelősségre vonná valaki, amiért kitennék végre a szűrét az intézményből, vagy akárcsak elcserélnék egy hasonlóan elfuserált életűért, mint amilyenné őt is tettük. Mi. Közösen. A család, a rokonság, az oktatási rendszer, az iskola, a mai magyar felelősségteljes társadalom. Bizony, bizony kedves Olvasóm! Mert, ha ezt a fiút kiemeltük volna a családjából, nem engedtük volna iskolába járni, hanem rábíztuk volna egy farkasra egy kellemes erdőben, akkor ember lett volna belőle. Nem szörnyetegnek született, ez ugye mindenkinek világos? Jelenleg egy hetedik osztályban tombol. Lehetetlenné teszi a tanulást, a tanítást - panaszolták felsős kollégáim. Azt vesz el bárkitől, amit csak akar, aztán ahelyett, hogy megköszönné, visszaadná, összetöri, kihajítja az ablakon. Mostanában új játékot eszelt ki - feltételezem a külvilágból, médiából érkező építő ingerek hatására is - rágalmazza a tanárait. Mindannyiunk által tisztelt, végtelenül türelmes, a történtek ellenére is gondoskodó aggodalommal megszólaló kolléganőnkről, az ő füle hallatára mesélte a gyerek a közelben álló kollégának, hogy a tanárnő belerúgott az ő térdébe. Mivel semmiféle reakciót nem tapasztalt, kolléganőnk elé lépett, és az arcába mondta, hogy akár fel is jelentheti őt, akár ki is rúgathatja íly módon. Tisztában van az abnormális eljárásrendekkel, hivatalos reagálásokkal.

Mi legyen hát vele? Vetődött fel ezeregyedszer a kérdés. NEM TEHETÜNK SEMMIT. Röviden ez a válasz mostani igazgatónk részéről is. Jelentse fel a kolléganő, a gyerek szülője, ha meri vállalni, hogy aztán megkarcolják a kocsiját, megvárják hazafelé menet. Jelentse fel, ha akad kolléga, aki tanúskodik mellette. (Sajnos arra is volt már nálunk példa, hogy kolléga kénytelen volt visszavonni feljelentését, mert akik látták az esetet, nem mertek tanúskodni mellette.) Intézményi szinten nem tehetünk semmit! A fegyelmi eljárás egy vicc, amin a szörnyeteggé cseperedett eredetileg gyermek joggal röhögné halálra magát. Nincs megoldás. Van ilyen. Még másfél évig veri a gyerekeket, akiknek nem tetszik a szeme, a táskája, a ruhája, vagy rossz helyen tartózkodnak, vagy tanulni szeretnének, vagy egyszerűen csak azért, mert éppen olyan hangulatban van. Még másfél évig akkor üvölti szét ordenáré kifejezésekkel osztálya tanítási idejét, amikor neki tetszik. Még másfél évig azt ver szét az iskolában, amit csak akar, azt emel el a fizika szekrényből, ami neki tetszik. Senki nem állíthatja meg. Nekünk már csak másfél év. Aztán RÁTOK szabadul. RÁNK szabadul. Majd többször szabadul. De az oktatási rendszerben minden rendben. A pedagógus a hibás! Naná! Ugyan ki más?

Az értekezlet így, felütéssel ért véget.

De csak az értekezet! A megpróbáltatások folytatódnak! Itt van mindjárt a következő:

Az embernek az az érzése, hogy miután a Lipótot bezárták, az ottaniak mind szerencsésen integrálódtak hazai oktatásirányításunk berkeibe. Van persze egy másik magyarázat is az alábbiakra, egy kevésbé tisztességes, de annak megfogalmazását rábízom az Olvasóra. 

Miután hatodikos és nyolcadikos tanulóink két egymást követő évben átlag alatt teljesítettek az országos kompetencia mérésben, ezért a fenntartó arra kötelezi tantestületünket, hogy kötelező 30 órás továbbképzésen(szigorúan hétvégén, a heti pihenőnapokon!) sajátítsa el azokat a tudnivalókat, melyekkel aztán majd sikeressé tehetjük tanulóinkat a következőkben. Ez már önmagában is nevetséges, de ha még azt is hozzáteszem, hogy az elmúlt két évben milliókat költött arra az iskolánk, hogy a kompetencia alapú program képzésein részt vegyünk, ha még azt is hozzáteszem, hogy szívvel-lélekkel képeztük magunkat önként is ebben a témában, ha még azt is hozzáteszem, hogy senki nem tud választ adni arra a kérdésünkre, hogy milyen tematika szerinti továbbképzésről van most szó, akkor remélem semmi kétséged nincsen kedves Olvasóm bevezető gondolataim igazságtartalmát illetően. 

Természetesen elmegyek erre a képzésre. Diktafonnal és rengeteg kérdéssel. Kíváncsian várom, mi újat tud majd nekem mondani az előadó. Remélem nem te vagy az, kedves Olvasóm, mert ha mégis, kössed föl a ... !