Lassan egy hónapja folyik a költöztetésünk. A héten ránk is sor került. Feldúlva a régi fészek, kívül-belül idegen az új. Hétfőtől már odakényszerülünk. Azzal vígasztalom magam, hogy én már nem is iskolában dolgozom, mert az egészen biztos, hogy nem lehet Magyarországon még egy hely, ahol ennyire semmibe veszik a tanévet, a tanítási idő sérthetetlenségét. Semmibe veszik a gyerekeket, akik most már túléltek itt törököt is, tatárt is. Ez tehát itt nem iskola, hanem harcmező, ahol időnként elvonulhatok kis csapatommal egy-egy órára, és olyankor teljesen megszűnik számunkra a külvilág. Ez jó. Mert a külvilág igazi háborús övezet. Az aulában hetek óta feltornyozott bútorhegyek porosodnak, egy majdani aukcióra várva. Már a látszatra sem adnak. Szülők, gyerekek jönnek mennek el mellette. Kilakoltatásunk a mindennapok természetes velejárójává vált.Nagyjából úgy érzem magam, mint a hosszú háborúba belefásult katona az utolsó bevetésen. Nem számít már, hogy merről süvít a golyó, és az sem, hogy eltalál-e. Majd ha elcsendesül a csatatér körülöttem, akkor tudni fogom, hogy VÉGE.

De a háborús naplót most már nem hagyom befejezetlenül.

Mentálhigiénés foglalkozás gyanánt ott van nekünk 2-3 hetente egy-egy értekezlet, ahol még véletlenül sem esik szó szakmai kérdésekről. Amolyan postás-játék zajlik, amelynek lényege, hogy iskolavezetőnk próbálja elénk tárni jelenlegi igazgatónk(valódi Big Brader,  számunkra láthatatlan is egész évben) üzeneteit. Ezek egytől egyig a pénzről szólnak, tartalmi munkára vonatkozóan egyetlen halvány utalás sincs.

• Helyettesíteni kell, de helyettesítést nem fizetnek, mert nincs pénz.
• Aki táppénzre megy, annak ingyen le kell dolgoznia a táppénzes időre eső óráit.
• Mostantól minden tanerő köteles fél órával korábban érkezni az iskolába.
• A negyven órába minden belefér.

Nem kell sokat töprengenem azon, melyik mondatot hallottam legsűrűbben mostanában. A munkáltatónak joga van...kezdetű golyószórót puffogtatják itt mostanában. Dolgozunk duplán, mert IPR programot ugye nyertek nekünk. (Persze ezzel kapcsolatos dokumentumot egyet se láttunk, egyetlen megbízási szerződést se, mindent szóban rendelnek el nálunk...) Ebben is csak az a lényeg, hogy a dokumentumokat hibátlanul elkészítsük, mert az áldatlan állapotok között bizony már helyet is alig találunk a megvalósításhoz, de ez nem is érdekel errefelé senki "felelős" embert.

Kértük, hogy ezt a sok "értelmes" új szabályt vessék már papírra nekünk, hogy meg tudjuk jegyezni valamennyit, mire az volt a válasz, hogy Big Brader csak azt üzente, nincs pénz, oldjuk meg. Iskolavezetőnk hogyanra vonatkozó kérdésére viszont azt válaszolta, ez az ő dolga, törvénytelenségre ne várjon javaslatot "papíronigazgatónktól".

Tavalyi menyasszonyunk elárvult negyedikeseinek maradékát félévkor faképnél hagyta jeles kolléganőnk, aki mellesleg az én tavalyi napközis párom volt. Tudtuk róla mennyire nem érdekli a gyerekek sorsa, milyen lelkiismeretlen munkát végzett már a tavalyi évben,  a tanév elején mégis visszavették. Most ismét elment,de ezúttal felmondott. Félév óta újabb megpróbáltatások várnak szegénykékre. A takarékosság jegyében most nem vettek fel helyettesítő tanerőt, mert az nagyon drága! (Mondjuk arról fogalmam sincs, hogy a lelépett kolléganők tervezett bére hová lett?) Ehelyett visszahívtak két prémiuméves kolléganőt. Egyikük a tavalyi menyasszony dolgozója volt, másikuk a miénk. Ahogy annak idején nem fogadták kitörő örömmel a prémiumévekre kényszerítést, most legalább annyira ódzkodtak a maradékosztályban való tanítástól. Ki is használnak minden adódó lehetőséget, hogy távol maradjanak. Iskolavezetőnk szerint, mivel nekik táppénz nem jár, ezért elég, ha beteget jelentenek, azt mindenkinek el kell fogadnia. Nagy előnyük viszont, hogy fizetni sem kell nekik akár jönnek, akár nem. Amikor ők úgy döntenek, hogy nincs kedvük dolgozni, olyankor ezt általában onnan tudjuk meg, hogy szegény árvák még nyolc órakor is a folyosón figyelgetik, vajon ki szedi össze őket aznap. Ilyen esetekre az az utasítás, hogy a párhuzamos osztállyal kell összevonni őket. Napokig is eltart egy-egy ilyen összevonás. ÖVH. Ez kerül a naplóbeírás mellé. Összevont helyettesítés. Mire jó ez? Megmondom. Arra, hogy egyik osztály se haladhasson háborítatlanul. Ugyan milyen óra az, ahol perpillanat dől el, hogy nem matematika lesz, hanem környezet, és ráadásul teljesen más könyvből, más tanmenet szerint haladnak az anyagban.

Persze nemcsak a negyedikben fordul ilyen elő, hiszen nálam is volt vendég osztály egy hétig, amikor táppénzre ment az osztályfőnökük. Tiszta szerencse,hogy nekünk még könyvünk sincs(kompetencia alapú szövegértés-szövegalkotás), mindig én szerkesztem az órák anyagát, így a hét második felére egészen jól össze tudtam hangolni a két osztály feladatait. De azért mégis vérlázító dolog ez az őrült takarékosság.

Van kolléganőm, aki egész évben szorgalmasan helyettesít, szinte minden héten, mert a nála betanító nyelvtanár, testnevelő, informatikus hiányzik. Ha ilyenkor meg meri kérdezni, hogy fizetik-e a helyettesítést, sokáig issza a levét bátor kérdésének.

Olyan is előfordult - miután vezetőnk a nemfizetést azzal indokolta, hogy nem szakszerű helyettesítés, hanem "megőrzés" van takarékosság címén - , volt kolléga, aki bement egy ilyen alkalommal helyettesíteni, és amikor megkérdezték a gyerekek, hogy mit fognak csinálni, a kolléga azt válaszolta: nézzük egymást. Elítélendő? Kinek, ahogy tetszik.

A hírek mostanában arról szólnak, hogy a legtöbb iskolában jelentkeznek ezek a problémák. Nemrégiben rendeztük meg azt a városi versenyt, melyet már hosszú évek óta a mi iskolánk bonyolít le. Ezen hagyományosan a város minden iskolájából indítanak egy-egy csapatot. Az idén azonban az egyik iskola csapata hiányzott, ott volt viszont a tanáruk, aki elmesélte, azért nincs idén iskolájából versenyző, mert ő most amolyan "perszona non grata" az iskolájában, ott tolnak ki vele, ahol csak tudnak. Többek között erről a versenyről is csak akkor szóltak neki, amikor már biztosak voltak benne, hogy nem tudja megszervezni az idő rövidsége miatt. Miért a kitolás? A kolléganő munkaügyi bírósághoz fordult a kifizetetlen helyettesítések miatt. (Ő nem ugyanahhoz a fenntartóhoz tartozik, ahova a mi.)

Mindannyian tiltakozunk valamilyen módon. Én is. De soha nem a gyerekek irányába ható dolgokkal. Ugyan ki védhetné meg őket a sok őrültségtől, ha nem mi, akikre nap mint nap számítanak. Más módot kell találnunk!

A fent leírtak azonban csak apró-cseprők. Arra valók, hogy káoszt generáljanak, ami elfedi a valóságot. Az igazi okról, a nagy sunnyogásról, ami a dolgok mögött van, amiért ilyen hosszú agóniára ítéltek minket, és amiért el kell viselnünk ezt a sok megpróbáltatást hamarosan hírt adok. Ha fejemet nem veszik addig.