A Népszabadság Online cikkének írója, Bonifert Mária receptorai kiválóan működnek. Remélem, a közeljövőben gyakran halljuk még a hangját, mert úgy gondolom, birtokosa az igazságnak. És T. Miklósnak is szívből drukkolok, bár a helyében nem az iskolát pereltem volna, hanem annak az elhibázott rendszernek a kiagyalóit, amely ellehetetlenítette őt. Ő, és a hozzá hasonlók igazságának diadala nagyot lendíthetne a magyar közoktatás ügyén.
  Nekünk pedagógusoknak(különösen, akik a szegregálódó, vagy már szegregált iskolákban dolgozunk), és a gyerekeknek(azok szüleinek!), akiket nap mint nap próbálunk előbbre juttatni a tudás, és a tapasztalás útján, egyenrangú szövetségesekké kellene válnunk, kilépni abból az elégtelen érdekérvényesítésből, amelybe egy jól kispekulált akarat kényszerített mindannyiunkat.  Együtt kellene elgondolkodnunk azon, vajon kinek az érdeke, hogy egymás ellen hangoljon minket?  Kinek az érdeke, hogy fenntartsa a társadalomban  kialakult ellenállást  a pedagógusokkal szemben? Kinek az érdeke, hogy a szegregálódó, vagy már szegregált iskolák pedagógusait "rossz" pedagógusnak minősítse? Annak a végtelenül cinikus oktatáspolitikának, amelyik tudva tudja, hogy ezekből az intézményekből indultak el - az alternatív iskolák után - elsőként az oktatás egészére kiható innovációs törekvések,ezekben az iskolákban töltötték a pedagógusok az utóbbi évtizedben idejük(szabadidejük) legnagyobb részét önképzéssel, továbbképzéssel. Ezeknek az iskoláknak a pedagógusai már a 90-es évek közepe táján megélték és azóta is gyakorolják azt a szemléletváltást, paradigmaváltást, amelyet mostanában próbál "bevezetni" az a vízfej, amelyiket T. Miklósnak perelni kellene. Kinek az érdeke azt mondani, hogy  a középosztály, vagy a fölötte elhelyezkedő réteg gyerekeit tanítók a "jó" tanítók? Azé az oktatáspolitikáé, azé az államé, amelyik nem képes eleget tenni az Alkotmányban megfogalmazott kötelességének, nem képes biztosítani azokat a feltételeket a közoktatásban, amelyek az "elitnek" csúfolt iskolákon kívül rekedt gyerekeket is megfelelő  tudással vértezik fel.  (Helyette sunyin rákényszerít minket a "kettős mérce" használatára.) Mert az elégséges feltételek megteremtését nem lehet elintézni azzal, hogy évtizedekig beszélgetünk még a szabad iskolaválasztásról, és nem lehet elintézni azzal sem, hogy most hirtelen elkezdünk újra körzetesíteni. Elmebetegnek kell ahhoz lenni, hogy valaki higgyen ebben!

  Ki kellene fordulni végre a zsákutcából, ahova abból a célból tereltek bennünket, hogy elhiggyük, a roma kérdés megoldása a kulcsa mindennek. NEM IGAZ!
  Az iskolákban gyerekek ülnek. Nem romák, nem magyarok, nem németek, nem hottentották, hanem GYEREKEK. Eltérő családi háttérrel, eltérő anyagi- és szellemi, képességbeli kondíciókkal. (Egyikük - lehet roma, magyar, német, vagy hottentotta - már folyékonyan olvas, és a szülői gondoskodásból is rendszeresen részesedett születése pillanatától. Másikuknak - aki szintén lehet roma, magyar, ... vagy hottentotta - fogalma sem volt eddig róla, mi következik az óvoda után. Örömmel vette, hogy itt is adnak neki enni. Szülei többnyire a rendszerváltás utáni közoktatási káosz vesztesei.)
  A magyar közoktatás feladata, hogy minden gyerek a képességeinek megfelelő oktatásban részesülhessen. Ehhez össze kellene hangolni az intézményeket és az intézkedéseket. Rendszerben gondolkodva, összehangolni a nevelési tanácsadók, tanulási képességet vizsgáló bizottságok, óvodák, általános iskolák, speciális pedagógiai szolgáltatók, családsegítők, és a szociális gondoskodás intézményeinek munkáját. Egy jó rendszerben egyetlen gyerek sem bújhatna ki a keletkező réseken, nemhogy egy egész rétegnyi!
  Egy jó rendszerben nem kérdőjeleznék meg a hozzáértésemet csak azért, mert egy erősen szegregálódó iskolában dolgozom. Egy jó rendszerben kéznél lenne a segítség, hogy a szociális hátrányokkal induló gyerek az iskola kapuját átlépve ne érzékelhesse a kapun kívüli különbségeket. Egy jó rendszerben...
  Hajrá T. Miklós!