A nagy "üzenet" óta minden fogódzót elvesztettünk. A bizonytalanság egyre fokozódik. Tájékoztatás nincs. Egymásnak ellentmondó, forrás nélküli hírek keringenek csak. Igaz-hamis játék.
  Mondják, a kijelölt anyaintézmény vezetője, pedagógusai nem repesnek a boldogságtól.
  Mondják, nagy a fejtörés a fenntartónál, mert a kétszer húszmilliót napi kamattal kellene visszafizetni, ha nem indul - a hefopos szerződésnek megfelelően - kompetencia alapú programmal haladó első osztály.
  Az elvándorlás egyre erősödik. Akinek elsős testvére jött volna hozzánk, azokat most átviszik oda, ahová a kicsi fog járni. Vannak, akik az elbizonytalanító sajtóhírek hatására kezdtek új iskolát keresni. Vannak osztálynyian, akiket tanítóik, tanáraik eleve úgy hoztak át, hogy ezt az egy évet csinálják itt végig.
  Egyik kis tanítványom anyukája - elsős lett volna nálunk szeptembertől a kisfia - , megpróbált szót érteni az oktatási iroda munkatársaival. Ott azt a tájékoztatást kapta, hogy majd a következő tanévben ismét indulhat első osztály nálunk. Most visszatartja a minden szempontból iskolaérett fiát az óvodában, mert elhitte amit mondtak, kislányát pedig nem akarja elvinni tőlem.
  Mi lesz itt szeptemberben? Ki tudná megjósolni?
  A kollégák egy része hallgat, próbál munkahelyet keresni magának csendben, titokban. Vannak, akik már régen elhelyezkedtek, manikűrrel töltik az időt, ha a jövőnk kerül szóba.
Vannak, akik harcos kiállásra biztatnak, szervezzünk demonstrációt, mozdítsuk meg a szülőket, a városrész lakóit. A megbízott vezetés nem túl jó szemmel nézi, bizonyára másra kapott megbízást.
  Valami mégis készül. Szülői fórum lesz az iskola jövőjéről. Erőtlennek látom, vagy csak én vagyok nagyon hitehagyott, nem tudom.
  Napközis párom ismét táppénzen van. Ezúttal ballagás, leánykája osztálykirándulása okán hagyott faképnél két hétre. Húzhatjuk az igát helyette is.