Minden bizonnyal igaz, hogy a dolgok nem mindig olyanok, amilyennek látszanak. Most tehát pusztán arra teszek kísérletet, hogy közreadjam, milyennek látszanak éppen.
Kezdek edzésbe jönni, mert az elmúlt hét történései korántsem ütöttek rajtam akkorát, amekkora lendületet vettek. Nem valószínű, hogy objektív és lényegre törő leszek, de most megbocsátom magamnak. Mostanában egyre több mindennel teszek így.
Felgyorsulni látszanak az események. Persze lehet, hogy csak én látom így, aki a koreográfiát készítette valószínűleg pontosan ilyennek álmodta színpadra a művét. (Szerintem pocsék darab, pocsék rendezés.)
Aki már bőségesebb élettapasztalattal rendelkezik, annak bizonyára nem tűnik abszurdnak, hogy a leghitványabb rágalmazók, akik addig hangos propagandával járatták le az iskolát, most hirtelen színt váltottak. Mindegyik azon kezdett gondolkodni, hogy megpályázza a megüresedett igazgatói állást. (Egyikük már jó időben be is adta a pályázatát.) Ez a mindent jobban tudó, és ellentmondást nem ismerő lélek első pillanattól fogva azzal kérkedik, hogy az ő szekerét bizony sokan tolják, mert rendkívül jó kapcsolatokkal rendelkezik. Róla mindig az a vicc jut eszembe, ha öngyilkos akarna lenni, leugrana az egójáról az IQ-jára.(Úristen! Meddig süllyedek még?) Még gondolatkísérletnek is rémisztő lenne hatalmat adni a kezébe.
Most aztán bánhatja, hogy a nagy vagdalkozásban az igazgatói szék lábát is elfűrészelte. Az történt ugyanis, hogy a felelős fenntartó a múlt héten előkapta a táncrendjét, és meglépte a következő figurát. Nem engedélyezi, hogy 14 barna fővel elinduljon az első osztály. Ejnye! Dádá! Igazgatói széket zár alá! Az iskola mostantól a kb. két kilométernyire lakó szomszéd tagiskolájaként fog működni.
Most csupa zárójel következik! ((((A kényszerházasság eleje óta, több fenntartói látogatásnak álcázott delegáció is járt nálunk „ háztűznézőbe”. Nem a pedagógiai munkára voltak kíváncsiak. Aprólékosan körbejárták az épület minden zegzugát. Nem elfelejteni! Táncrend!)))
A csonkítás és a tagiskolává válás híre múlt hét végén jutott el hozzánk. Üzente továbbá (mert egyszer sem láttuk képviselőjét, még igazgatónk távozásakor sem) a felelős magasraemelő (és nagy ívben), hogy mindazon osztályok, legyenek bármely évfolyamokon, amelyek nem érik el a minimális 21 fős tanulói létszámot, elcsapattassanak.
A hangulat remek, hol izzik, hol dermed. Az, hogy mellékletként előfordul itt még valamivel kevesebb, mint háromszáz gyerek is (különleges szenzorokkal rendelkezők, nehezen viselik a halmazállapot folytonos átalakulását), szóba sem kerül. Mi a fontos? Az épület és a pénz. A megtakarítás. Számolva, verve. Kiért szól a harang? Ki fog derülni hamar. Majd háromszáz Lúdas Matyi várakozik itt az elszámolásra. Döbrögi uramnak nem ártana megmagasítani a kerítést!
Hozzászólások